2014-04-29

Sorozatfüggőség

Sziasztok Kedves Mindenkik! :)

Remélem kellemes Húsvétot tudhattok magatok mögött! :) Nálunk szokás szerint szűk családi körben folytak az ünnepnapok, bár ez alaphangon is 12 főt jelent. :))
Tojásvadászat már nem volt, abból kinőttek, sőt, egyesek már csokit sem igényeltek idén...*zaklatott sóhaj*

A bejegyzés címére áttérve, biztos tapasztaltátok már Ti is, hogy vannak időszakok, mikor nagyobb igényetek van sorozatnézésre. Nahh, nálam ez az elmúlt kb. 2 hét erről szólt.
Ennek részben az is az oka, hogy nem tudok csöndben alkotni. Van, hogy YouTube-on összedobok egy playlist-et és azt nyomom végig míg valamit matatok, de az a ritkább. Az esetek 90%-ban sorozatot/filmet nézek/hallgatok. Kezdem kiütést kapni a Büszkeség és Balítélettől (1995) és a Harry Potter szériától ezért most a sorozatok felé fordultam.
Vannak azok, amiket hétről hétre követek (Bones, Supernatural), és van pár nagy port kavart régebbi vagy frissen indult sorozat is, ami elsőre felkeltette az érdeklődésemet, aztán sajnos a dolog érdektelenségbe fulladt...
Biztosan sokan szeretitek a Game of Thrones-t is, de ezzel nekem meggyűlt a bajom. Hogy miért? Mert rendesen felhúztam rajta magam. :D A harmadik évad második felétől be kell majd pótolnom, de még várom a megfelelő pillanatot. :))

Nektek eredetileg egy kis tutorial-lal szerettem volna készülni, de Húsvét elmúltával nem volt képem ismét tojásos dolgot mutatni ( a hímes tojglis kitűző lett volna a porondon ). Aztán gondolkodóba estem, mivel is lehetne ezt az amúgy egyszerű technikát bemutatni hogy még a sorozatimádatommal is összekössem... Mondanom sem kell, rosszul választottam...:D
A tojáson szabad kezes minta volt, aminek igazából mindegy volt, hogy sikerül. Viszont ha az ember lánya egy konkrét mintát választ egy konkrét jelentéssel, akkor nem árt, ha felköti a gatyuszt...

Nem tudom, hogy lesz-e értelme ennek a képsorozatnak, mert biztosan sokaknak nem lesz kedvük vele pepecselni, vagy feleslegesnek ítélik a befektetett munkát, vagy tudnak jobb megvalósítási módot is...Meg kell mondjam őszintén, az utóbbit nem kétlem. :D
Megoldhattam volna egyszerű képtranszferrel is, amihez, valljuk be, nem kell nagy tehetség... vagy fel is festhettem volna és slussz...De elismerem, igen, szeretek szenvedni...

Lássuk mit hoztam össze, egyelőre csak képekben, minimális megjegyzésekkel. Ha valakinek netán lesz kérdése, nyugodtan kommenteljen! :)

















Éééés mehet is a sütőbe...
 



Minél puhább a gyurma, annál könnyebb belekenni a mélyedésekbe.

A lehető legtöbb felesleget késsel/szikével leszedjük. További tisztítás acetonos fülpickával, nagyon óvatosan.

A második sütés és hűlés után nedves, finomszemcsés smirglivel (nekem 1200as volt), eltávolítjuk az elszíneződéseket (ejjnye de kényes a fehér gyurma), popsitörlővel áttöröljük, lakkozzuk.


Nem lett tökéletes, de nekem tetszik!~ Viszont 5,5-ös átmérővel nem tudom be merjem-e vállalni, mint medál, vagy kitűző legyen belőle...Hmm, ez még a jövő zenéje. :)

Várom az észrevételeiteket! :)

Pancsi



2014-04-18

Tojgliőrület Vol.2

Nos, egy tízes skálán mennyire van tele a hócipőtök a tojásaimmal? :D

Sajnálom, el kell viselnetek, itt a szezonja! :))

Sikerült ma elcsalnom az én kis Mazsoláimat -Nővérem gyerkőcei- hozzám egy kis ügyködésre.Nagy középsulisok már, és sosincs idejük, de elkezdődött a tavaszi szünet és lecsaptam a kínálkozó lehetőségre. ;)

Mutatom, milyen szépek születtek, szép baris tartókkal!


Réka extra puha barija, Pityus állítólagos kecskéje, az én mintabarim, Ildi báránykája

Ildi tojglijai:


(Szerintem olyan keleties hatású, nagyon odavagyok egy ilyenért most.)




Réka tojglijai:

(Nem szeretem a rózsaszínt, de ez valamiért nagyon tetszik.)





Ugye de szépek? Én olyan, de olyan büszke vagyok Rájuk! :)) <3


Jó húsvéti készülődést Mindenkinek! :)


Pancsi





2014-04-12

Tojgliőrület

Sziasztok!

Nem tűntem el megint, csak beszippantott egy projekt, ami miatt beépítettem a billentyűzetet egy halom mindenféle alá...:)) Néha megesik...

De most egy kicsit rápihenek a következő munkafázisra, el is pakoltam a hozzávalókat, így minden adott egy bejegyzéshez! ;)

A héten elkezdtem célirányosan ablakot is pucolni, szekrényt pakolni és társai. Írtam egy szép listát, amin mennyei örömet okoz kihúzogatni, amit már elintéztem. :) Nem állítom, hogy Húsvétig minden kész lesz, de igyekszem. :)

Tudom, már az előző poszt is tojásos volt, de nagyon elkapott a láz, és ki akartam próbálni valami mást is. :)

Íme az első karcolt tojásom! Nem rajzoltam elő semmit, csak körbenéztem guglin, és ami megtetszett, ráapplikáltam. :)) Lehet ezzel nagy stíluskeveredést okoztam, de nekem nagyon tetszik a végeredmény! Sikerült pár bakit is vétenem, őket azzal orvosoltam, hogy alkoholos filccel átmaszatoltam...Igen, tudom...Remélem nem kap a szívéhez egy szakmabéli sem, ha idetéved!







A második tojglit megterveztem, előrajzoltam. Ő így sikerült:





Aztán a napokban készítettem egy tojásos kitűzőt is, ami szintén nagyon tetszik! :) Nem is tudom, mi van velem, többnyire nagyon kritikus vagyok a munkámmal kapcsolatban...Lehet, csak az újdonság varázsa! :)






Huhh, ez most egy kicsit rövidke volt, de mégis, bejegyzés! :) Ez a lényeg! :)


További szép hétvégét!

Pancsi



2014-04-06

Tojásdíszítős

Sziasztok!

Arra gondoltam megmutizom Nektek, milyen stílusú tojglikba szerettem bele mostanában. :) Sorban készülnek az újabb példányok~

Igazából szükséges hozzá valami, ami nem biztos, hogy mindenkinél megtalálható (repesztőlakk), de azért megosztom veletek is az elkészítés módját. Essünk is neki! :)



Íme a szükséges anyagok listája:

tojás ( lehetőleg hungarocell vagy kifújt, a sima műanyag tojásra akrillal dolgozni bajosabb)
2 kontraszt akrilfesték
repesztőlakk
szivacsdarabok
szintetikus ecsetek (a merev sörték miatt könnyebb vele dolgozni)
mintás szalvéta / decoupage papír etc.
decoupage ragasztó és lakk (a képről sajna lemaradt)
olló
valami műanyag felület (pl. margarinos dobos tető)
vizes edényke
valami amire fixáljuk a tojást (esetemben egy hurkapálca és agy darab hungarocell :) )


Először is, én kifújt tojással dolgoztam, ezt ráapplikáltam egy hurkapálcára, alulról pedig betámasztottam egy kis Blu-tack-kel. A margarinos doboz tetejét palettaként használom, mivel a színeket szivaccsal viszem fel, hígítatlanul, a jobb fedés érdekében.






Szerintem ez a leggyorsabb módja, és nem mellesleg sokkal jobban szeretem ezt a kis göcsörtös felületet, mit az ecset hagyta csíkokat...De ahány ház...:))
Amint ezzel készen vagyunk, hagyjuk teljesen megszáradni. A Pentart, amivel én dolgoztam, elég gyorsan szárad. :)

Következő mozzanat a repedezőlakk lesz, de előtte nem árt tudni pár dolgot. Amit én vásároltam, még ezer éve, nem rendelkezett magyar címkével. Szerencsére mostanában mindenen van, de azért felhívnám pár fontosabb információra a figyelmeteket.
- Ez a fajta vízzel oldható, de az ecsetet használat után rögtön ki kell mosni! Száradás után az ecset menthetetlen.
- Alapnak elsősorban matt festéket használjunk! Ám ha mégis szeretnénk metál színű festékkel dolgozni, azt csak alaprétegként kenhetjük fel.
- A repedezőlakkot egy irányban, egyenletesen vigyük fel!
- Minden réteget hagyjunk teljesen megszáradni!

Én fentről lefele kentem, egy szélesebb szintetikus ecsettel, amit aztán rögtön vízbe is raktam.






A tojglit most tovább kell hagyni száradni. Akkor lesz jó, ha már szinte nem is ragacsos a felülete, fél órát minimum hagynunk kell. Ha valaki nagyon türelmetlen, finoman ráhajszárítózhat. :)

A kontraszt színt (nálam fehér) picit cseles felvinni. Most is a szivacsos módszerhez folyamodtam, de itt gyorsabban kell vele dolgozni. A szivacson elég festéknek kell lenni, hogy megfelelő legyen a fedés, de ha elsőre nem jön össze, gyorsan fel kell tapogatni a további festékmennyiséget, mielőtt a lakk elkezdené összehúzni.

Rögtön a felkenés után:





Pár másodpercre:





A repedezés nem lesz egyforma az egész tojás felületén, de ez nem katasztrófa. :) Ugye mondanom sem kell, mi következik? :) Hagyjuk teljesen megszáradni ezt a réteget is!


Végül én ragasztólakkot használok, két legyet egy csapásra alapon. :))



Kiválasztottam azokat a foltokat, ahol nem annyira hangsúlyos a repedés, és oda tettem fel a csokraimat.





És itt a kész tojgli!~ Kapott egy réteg lakkot az egész felületére, műbőrből pedig két kis kört vágtam ki, ami elfedi a lukakat. Akasztható ide-oda~ :))









Semmi sem kőbe vésett, kísérletezzetek!! :) Sok sikert a munkához! :)


Ohh! Azért vigyázni tessék! Nálunk minden évben van valaki, aki ledönti a barkát az asztalról...De szerencsére mindig vannak túlélők! ;)


Szép napot!

Pancsi







2014-04-05

7 tény rólam :)

A bloggeren kering egy 'Ismerjük meg egymást' tag, amivel ugyan engem nem találtak meg, de arra gondoltam, ez is ad egy okot az írásra, a cél pedig a kontinuitás fenntartása...:)

Szóval, íme a 7 irtó fontos infó személyemről:

1.  Úúúúútálom az ízelt lábúakat...A mozgásuk, a kinézetük, a mindenük...Brr, ha ők az egyik sarokban, én a másikban és segítségért kiáltok! :D Na jó, csak akkor, ha nagyon-nagyon gonosznak néznek ki...Ennek ellenére nem szeretem őket eltenni láb alól. Szerencsére majdnem mindig akad valami fedeles menekítő dobozka nálam. :)
Egyedüli borzongásmentes kivételt a katica képez. :)

2.  Érdekes módon a kígyókat imádom! <3 Sokáig szerettem is volna egyet, de a rágcsálókat is szeretem...Ugye átérzitek ezt az ördögi kört?...:(

3.  Eredetileg az ELTE japán szakja volt a célom. Végül orosz szakon végeztem egy vidéki egyetemen. :)

4.  Szerintem mérgezésig tudnám enni a Maoam olvadós rágóját!  (mű-kóla ízesítés for the win!) :D

5.  Sötétben és csendben tudok igazán jót aludni. Korom sötétben és síri csöndben, hogy pontosak legyünk. A telihold és a cirip-cirip nagyon zavaró tényezők...

6.  Fiúnak készültem és Péter lettem volna...

7.  Sütni mindig is jobban szerettem, de úgy érzem, mostanában sikerült szintre hoznom a főzőtudományomat is. :) De akármit is készítek, szeretem magamban levezetni, hogy éppen mit csinálok, úgy, mintha főzőshow-ban lennék...:D Igen jól elszórakoztatom magam vele! :)


Ennyi voltam mára! Szép estét Mindenkinek!

Pancsi




2014-04-04

Szerbusztok Kedves Mindenkik!

Íme 2014 első bejegyzése! :) Ami, merem remélni, nem az utolsó is egyben! :))

Tudjátok mennyire képtelen vagyok blogot vezetni, szóval ezt már nem részletezem...De hetek(!) óta azon agyalok, hogy megérdemelne ez a felület is egy kis frissítést. :)

Sok minden történt velem a hiátusz alatt, de nem kezdek bele kisregénybe..:)

Többen már tudjátok, hogy felhagytam a fb-s Mütyürkével, egyelőre korlátozatlan időre...
Ezzel teremtődött egy kis szabadidő, amit kényemre-kedvemre fel is használhatok! Juhhúú~ Jó, valljuk be, továbbra is ügyködésre van ez a pár óra fenntartva. Szerintem onnantól, hogy az ember belekóstol, nincs visszaút...De nem is baj! Jót tesz a léleknek, megnyugtat, kikapcsol, örömet okoz Neked is, és annak is, akit megajándékozol. A boldogságfaktor az egekben~ :))

Viszont részben hátulütője a dolognak, hogy sok-sok minden érdekel. Mindig keresem az újabb technikákat és bele is malackodtam mindenféle hobbikba az elmúlt időszakban...Például kitaláltam, hogy kötni fogok!
Ugye mindenki tudja, hogy a YouTube egy varázslatos hely, és sosem lehet tudni hol kötsz ki végül...Igen, kötős videónál. :) Entrelac mintát mutatott be a hölgy, lépésről lépésre, teljesen érthetően én pedig szerelembe estem~ Az első pár szemnél alább is hagyott a szerelem, mondanom sem kell, sőt, annyira régen volt a kezemben kötőtű, hogy a szemfelszedést is újra kellett vennem. :))
Olcsó fonalat vettem, a tanulgatásra tökéletesen megfelel. Majd ha elég merész leszek, veszek rendes fonalat és nekiesek megint. A minta szerintem egyszerű, de nagyszerű, csak sajnos az én színválasztásom ezt nem tükrözi...:D
Íme:



Legközelebbi megmozdulásom alkalmával vagy egyszínű, vagy multikolor fonállal fogom csinálni! :)

Nahh, akkor ennyit is mára, nehogy idő előtt belefáradjak ebbe a blogírás dologba! :P

Pás~


Pancsi